Egyetlen szóban reagált a Momentum a DK-MSZP-Párbeszéd együtműkődésre
A Momentum Mozgalom Budapesten és az európai parlamenti választáson is külön indul.
A Momentum Mozgalom Budapesten és az európai parlamenti választáson is külön indul.
Donáth Anna szerint ugyanaz a Varga Judit nevezte „politikai hisztinek” az Isztambuli egyezményt, „aki nemrég azt nyilatkozta, hogy férje, Magyar Péter éveken át terrorizálta verbálisan, és fizikailag is bántalmazta”. A ratifikálást sürgeti az MSZP és a Párbeszéd is.
A Momentum elnöke Varga Judit exférjét azért kíváncsian figyeli, és várja az általa ígért bizonyítékokat a Schadl–Völner-ügyben.
„Senki nem készítette fel őket az önálló életre, emiatt szinte azonnal nehéz körülmények közé kerülnek, vagy az utcán élnek” – mondta Soproni Tamás a kerület polgármestere.
A párt szerint a ferencvárosi polgármester jó munkát végzett az elmúlt öt évben.
Deutsch Tamás levelét megírta. A Momentum borította ki annyira a Fidesz EP-listavezetőjét, hogy visszarepült az időben 70 évet.
A Momentum a Belvárosban Juhász Pétert támogatja, Budafokon pedig hajlandók előválasztásra, és a többi kerületben is közzétették, melyik polgármesterjelöltet támogatják vagy indítják.
Egy esetleges budafoki előválasztáson kifejezetten magas lenne a részvételi hajlandóság a 22. kerület ellenzéki szavazói körében, és az eredmények alapján a Momentum jelöltje, Havasi Gábor tűnik esélyesebbnek Perlai Zoltán jelenlegi DK-s önkormányzati képviselővel szemben.
Amiért tavaly több aktivistával közösen jelképesen eltemette a magyar oktatást.
A Momentum elnöke szerint tiszta képet kell kapni arról, milyen körülmények között élnek a „gyermekbarát” kormány alatt állami gondozásban élő gyermekek. Nemrég Orbán Viktor is bejelentett egy átvilágítást a gyermekotthonoknál, de az a vezetőket érintené.
Kérdezni is próbáltak hétfőn, akkor nem jártak sikerrel.
Gelencsér Ferencet Bedő Dávid váltja.
A Fidesz frakcióülésének helyszínén nincs helye a hangoskodásnak.
Az ellenzéki párt egész héten plakátol.
Nagyjából ötszázan gyűltek össze a Karmelita előtt, hogy Orbán Viktor és Rogán Antal lemondását követeljék.
Február 25-én, egy nappal a tavaszi ülésszak és Novák hivatalos lemondatása előtt az Országház elé várják az embereket.
A párt szerint a miniszterelnöknek lenne mit mondania Novák Katalin lemondása után.
A párt szerint Orbán Viktor a „valódi felelős” a „pedofilbotrányért”.
Finoman szólva sincs sok realitása annak, hogy megválasztják, akit javasolnak.
A Momentum politikusát első fokon felmentették a füstgyertyás ügyben.